KosaramBetöltés
A kosara még üres!
Menu

Üzletünk

Chicco Szaküzlet, Kenguru Bébi Áruház, Brumi Bababolt, Baby Center Bababolt nevek bizonyára ismerősen csengnek azoknak, akiknek az elmúlt 20 évben gyermekük született Debrecenben és környékén. A Baby Center Bababolt elődje a több mint 20 éve létrehozott Chicco Szaküzlet volt, mely a Piac utcán, a Belvárosi udvarházban volt megtalálható. Itt a pelenkától a babakocsiig, a cipőtől a bútorig mindent megtalálhattak a kedves vásárlók. Ezután múltak a napok-hónapok és a megnövekedett vásárlói igényeknek köszönhetően megszületett a Kenguru Bébi Áruház, szintén a Belvárosi udvarházban. Abban az időben Kelet-Magyarország egyik legnagyobb bababoltja volt. A következő állomás a Brumi Bababolt volt a Rákóczi utcán.

Már a kezdetektől fogva igyekeztünk a lehető legnagyobb szakértelemmel és türelemmel a vásárlók rendelkezésére állni, hiszen ez a szakma a bizalmon is alapul, ugyanis az ember legféltettebb kincséről, a gyermekéről van szó, az ő egészségéről és fejlődéséről.

Az évek alatt kisebb nagyobb szerkezeti, szervezeti átalakuláson is keresztülmentünk, így nyerte el mai formáját a Baby Center Bababolt, amely a Pesti utca 2. szám alatt található meg Debrecenben.

Dolgozóink a szakmában összesen több mint 50 éves tapasztalattal rendelkeznek, ezen kívül fontos megemlíteni, hogy a Baby Center Bababolt nevéhez több világmárka hazai bevezetése is főződik, aminek köszönhetően egy kicsit Nyugat-Európát is elhoztuk vásárlóinknak. Igyekszünk a jövőben is szélesíteni mind a látókörünket, mind a termékpalettánkat azért, hogy Önnek és babáiknak a legjobb legyen.

A modern kor követelményeinek megfelelően, nemcsak az üzletünkkel, hanem az internet világában is szeretnénk fejlődni jelen weboldalunknak és webshopunknak köszönhetően.

Tele vagyunk erővel, kitartással és küldetés vággyal, hogy minél gördülékenyebben haladjunk a megkezdett úton, és továbbra is ugyanazt a minőségi, kedves és segítőkész kiszolgálást kaphassátok, amit már megszokhattatok tőlünk az elmúlt több mint két évtized során.

Kapcsolatban állunk a Debrecenben található szülészeti osztályokkal is, melynek célja, hogy az anyatejjel történő szoptatás fontosságára felhívjuk a kismamák figyelmét.

A kismama klubot is támogatjuk, ahol megfelelő tanácsokkal látják el a leendő anyukákat.

Szakértelmünknek és tapasztalatunknak megfelelően, próbálunk minden kérdésükre választ adni és szükség esetén tanácsot nyújtani.

Fordulj hozzánk bizalommal!

Baby Center Bababolt
„minden egy helyen a mamának és a babának”

VIDEÓ

Baby Center bababolt Debrecenben
További cikkek: Házhozszállítás »
Vissza a tetejére

Rólunk mondták:

Előző Követlező

A webshopon rendeltem a baby centertől és gyorsan megkaptam, akciós áron. Sőt,még levásárolható kupont is kaptam, amit legközelebb le tudtam vásárolni. Segítőkész és rugalmas az ügyintézés is. köszönöm még egyszer.

Erdei Tímea

Részletek

Még szerencse hogy feliratkoztam a hírlevélre, így külön kedvezményt is kaptam. Még jó hogy nem rendeltem meg máshol a terméket.Hilux babakocsinkat is itt vettem meg és teljes mértékben meg vagyok elégedve mind a babakocsival, mint az üzlettel, 5 csillag, csak ajánlani tudom.

Zsuzsa

Részletek
Kovács Lajosné

Szuper kis bababolt, korrekt árak, nagy választék.

Kovács Lajosné

Részletek

Üzletünk által forgalmazott márkák:

Címünk:
4026 Debrecen, Pesti u.2.
Telefon:
+ 36 52 485-888, + 36 70 458-3348
Webshop infoline: + 36 70 458-3341
E-mail:
info[kukac]babycenter-debrecen.hu

Bejelentkezés vagy Regisztráció